Mit?
Már hónapok óta bolyongott a szigeten, amikor rátalált a robotra.
Azon az erdős területen valami sűrű páfrányféleség fedte a talajt, és amikor a hajótörött egyik felfedező útján arrafelé barangolt, megbotlott és hasraesett. Ez az esemény nem lett volna említésre méltó, ha meg nem pillantja a betemetett robot koponyacsúcsának fémes csillogását, merthogy nem holmi gyökér billentette ki egyensúlyából, hanem az android feje búbján csúszott el.
Napokig tartott, mire sikerült kiásnia, hiszen nem voltak szerszámai és tulajdonképpen halálra is rémült attól, amit talált. Bár a nehéz munka során tudata kissé megszokta és fokozatosan a világképébe illesztette a robot létezését, nem a fáradtságtól, inkább az izgatottságtól dobogott hevesen a szíve, amikor teljes egészében is szemügyre vehette új… szerzeményét.
A robot igencsak emberszerű, emberméretű volt, és a hajótörött sosem látott a külsejét fedő tükörfényes fémborításhoz hasonlót. Úgy tűnt, nem működik, legalábbis nem mozgott, nem hallatszott belőle semmiféle hang, duruzsolás vagy kattogás, és nem is reagált semmire. Csak hevert ott, ahová a hajótörött lerakta, aki egyre ritkábban látogatta meg, mert kezdte úgy érezni, a robot titkára sosem derül fény.
Egyszer aztán a robot eltűnt.
A hajótöröttben aggodalom és lelkesedés lobbant fel, hiszen ha valaki más is járt erre, talán megmenekül, elhagyhatja a szigetet vagy legalább emberi szót hallhat. Nem volt ugyan jártas a nyomolvasásban, nem értett a vadonban túlélés mesterségéhez, mégis nyomokat keresett, csak úgy, a józan eszének tanácsát követve.
Egyetlen lábnyom vezetett a tengerpart felé, és a hajótörött rádöbbent: ez egyértelműen arra utal, hogy a robot fogta magát, felkelt és elsétált onnan. Elszorult torokkal, óvatosan, de fürgén igyekezett a nyomokat követve, és hamarosan ki is jutott a partra.
A robot egy sziklán ült mozdulatlanul és a végtelen tengert bámulta. Most sem reagált semmire, de a hajótörött mindennap felkereste, és egy idő után már annyira összeszedte a bátorságát, hogy mellételepedett és beszélt hozzá.
Este volt már, és a tenger egybeolvadt a csillagos égbolttal, amikor a hajótörött súgott valamit a robot fülébe.
A robot lassan, alig észrevehetően elmosolyodott. Koponyája hátul kinyílt, a repüléshez készülődő bogár szárnyfedőjéhez hasonlóan, és parázsló, kékes fény áradt belőle.
Vajon mit mondhatott neki a hajótörött?